Imádom ha a párok leírják az esküvő után, hogy miért engem választottak. Leendő menyasszonyoknak szerintem ez a legnagyobb segítség a ceremóniamester választásban. Sokkal többet ér, mintha magamat jellemezném, illetve egy blog bejegyzésben nem csak a soraikat olvashatjátok, de egy kis ízelítőt kaphattok az esküvőből is.


_hItbRFejA6AU1j56Nv387qQX2TqpxpeiMRHUaSg9yw,Cbo8ohF5f22cTCrzme7UAQ7ZMHyHXDER6zYKX3SeTqo

Sokszor kérdezik tőlem, hogy van-e videó anyagom. Lehetne. Lehetne, hogy egy nagyon klassz esküvőből összevágatok egy pár perces anyagot. De ebből nem derül ki, hogy 100 meg 100 másik esküvőn, hogy szerepeltem. Beszéljenek ehelyett a képek és a párok sorai.

Berni és Balázs ezt írták:
Mikor terveztük az esküvőt nagyon sok olyan fontos dolog nem került a látóterünkbe, amikről később bebizonyosodott, hogy igenis fontosak. Így voltunk a ceremóniamesterrel is. Az, hogy vőfélyt nem szeretnénk már korán tudtuk, de úgy gondoltuk, majd csak lesz egy jó barát, aki néha-néha beleszól a mikrofonba és próbálja irányítani az estét. Ezt később a családi és baráti rossz tapasztalatokra hivatkozva elvetettük végül. Aztán ahogy mi is egyre inkább kezdtünk elveszni a szervezés sűrűjében, úgy vált világossá, hogy valami/valaki kell aki segít és rendet tesz a mi fejünkben is!:)

Sokáig keresgéltünk, kutattunk míg megtaláltunk Téged. Ami elsőre szimpatikus volt, az a közvetlenséged, nyitottságod és nem utolsó sorban a pozitív kisugárzásod! :)

Mikor találkoztunk már tudtuk, hogy nekünk Te kellesz és ezzel egyidőben egy nagyon nagy teher került le rólunk.

Tanácsokat adtál, nem csak a szervezéssel kapcsolatban, de minden apró részlethez tudtál mondani egy-egy szuper ötletet. Olyan dolgokra hívtad fel a figyelmünket, amikre álmunkban sem gondoltunk volna, pedig azt hittük, hogy mi aztán már mindenre felkészültünk.

A menyasszonyok többségének az esküvő előtti hónapok/hetek nagyon stresszesek, de Te mindig megnyugtattál, és én is tudtam, hogy minden a legjobb kezekben van. Azt hiszem ennél nem is kívánhattunk volna többet!:)

Köszönjük a segítségedet! :)
Reméljük Ti is jól vagytok, vigyázzatok magatokra! :)

Puszi,
Berni és Balázs

LZwZbKPL6M19LL5SKxtV7rvWSESBjon6Q9kUTJLdpos,O1LkyM-yEemf5oPKdGHln9uWEVX_th_1utc01P4jqo8,vQ9EQjgwziEdPp_tx6XfNaZ_a_jiK1S5kOnfadnRKlU

Szerettem, ahogy készülnek a esküvőre, ahogy izgulnak, de nem túlizgulnak, mégis figyelnek minden részletre. Remek fotóst is választottak, így hála Kövesdi Réka csodás képeinek, meg is tudok nektek mutatni pár részletet a nagy napból.

Az etyeki Rókusfaly Pincészet rendkívül jó választás volt, ezen a hétvégén pont előző nap is (és a nyár folyamán többször is) itt vezettem esküvőt, így láttam milyen sok lehetőség rejlik ebben a helyben.

etyek

Persze ehhez kellett egy csodás dekoráció, köszönet érte Áginak! További munkáit itt láthatjátok.   ;-) Illetve ami még kellett : KREATIVITÁS, hogy az esküvő valóban egyedi legyen.

lCdA4SsRBF7PdL_3XsH0fg0axORuk9UUI-Ms4_z8XeI,CHl8O40XXk74FDz2v70GMae1UmYdDrMnDeZlGDyuL-8 qz3q9WHNfz033dB8gOCVvFiVNdOIJhHl1Bf_FX7j0FQ,QBI8RqL2y3YSQcWEHbm6h3Ewbc1PDeGjhl44daMCLy0

De ami leginkább kellett ehhez, az két igazi egyéniség:

PwhySJpjf0ZL3cZQO83_4Om7bDoOt6wP49yeiwNekFM,JERNQlEzxIQvdmnvdZkoxLIbegi6tFn_xZa4wLYTKto,-_6AaxWs_pK20nIRoA0DROc8cRC8lLcBw5v3Uh5UnWQ

páros

Én ezúton is köszönöm a bizalmat, és , hogy én lehettem a ceremóniamester a nagy napjukon! Kívánom, hogy maradjanak mindig ilyen elragadóak és boldogok!

Sdht_0c2JDAgxxpDKPcuBSgl3zWuRirmgBh2uNherMA,CVgSbwBp3dSf4khUOYbEQKMX7Eoo99wTLi9y4tjmceU,u23rZY6HJJ28pvPs-2kEwkD3gCFSmDbBrWVBPagFwRk

 

Ceremóniamester referencia képek: Ceremóniamester Galéria

Bánhegyi Barbara angol & magyar nyelvű női ceremóniamester: Ceremóniamester bemutatkozás

Ceremóniamester ajánlatkérés: Ceremóniamester kapcsolat

 

facebook megosztás