Az életem eddigi állomásai mind hozzásegíttek ahhoz, hogy ma ezt a csodás ceremóniamesteri hivatást űzzem. Sportpályafutásom alatt megtanultam, hogy a jó startégia, és a helyes irányítás elengedhetetlen a győzelemhez. Ezért lettem edző, mert tudom, hogy ezzel hogyan járulhatok hozzá mások sikeréhez.  Ugyanez igaz az esküvőkre is.  A sikerhez kell  egy jól megtervezett forgatókönyv és egy jó ceremóniamester, aki ezt megfelelően a kezében tartja –  a háttérből , ha kell akkor kicsit előrébbről, de semmi esetre sem a középpontból. Hisz ott ti, és csakis ti lehettek, hisz tietek lesz a győzelem! 

A sport mellett dolgoztam színházban is, ahol pedig volt szerencsém több színdarabot a kezdeti nehézségektől, a premieren  való sikerig végigkísérni. Itt megtanultam, hogy pár óra felejthetetlenné varázsolása milyen sok előzetes munkával jár, hogy megannyi apró részletnek kell összeállnia a siker érdekében. Ezért ceremóniamesterként az adott nap levezénylésén kívül, már a kezdetektől, a szervezési időszakban a segítségetekre vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz a feleségemtől, egy elismert női ceremóniamestertől lestem el az apróbb fortélyokat, tanultam meg a kreatív ötleteket. Így érzésem szerint rendelkezem azzal a “női látásmóddal” is, mellyel tán sok más ceremóniamester nem.

A fent leírtak ellenére úgy gondolom, hogy a személyes benyomás a legfontosabb, élőben fogjátok valóban érezni, hogy igen, ő az, akire rá merjük bízni életünk legfontosabb napját. Ezért remélem hamarosan találkozunk, és engem ér a megtiszteltetés, hogy segíthetek Nektek.

Időpontot egyeztetéshez kattintsatok ide, vagy további információkat találtok rólam a facebookon.