Úgy látszik az idei szezon legnépszerűbb helyszíne az etyeki Rókusfaly birtok volt. (bár az eddigi megkeresések alapján jövőre is pályázhat erre a címre) Nem is gondoltam, hogy már nagy pocakkal lesz lehetőségem itt, és egy ilyen fantasztikus esküvővel zárni a szezont.

Gabriella nem sokkal az esküvőjük előtt keresett meg, és már telefonon éreztem, hogy szeretnék nekik segíteni, hogy minden tökéletes legyen. Mert annyira szeretné, mert annyit foglalkozott vele, és mert megérdemli. Bár akkor még nem is ismertem , de a megérzéseim jók szoktak lenni…most sem csalódtam bennük.  ;-) 9

Az első személyes találkozó alkalmával megszerettem őket. Nem a menyasszonyt, és a vőlegényt, hanem őket, együtt! A jegyespárt, a kapcsolatukat, a szerelmüket, ahogy egymás szavába vágtak, és ahogy az egyik percben elnyomták egymást,  a másikban pedig hagyták érvényesülni. Imádtam ahogy Gabriella a vehemenciájával és Zsolt a végtelen nyugalmával kiegészítik egymást.páros

Tudtam, hogy ilyen klassz embereknek, csakis klassz barátaik lehetnek, úgyhogy  a jó hangulatot könnyű lesz megteremteni. Így is lett, bár picit nehéz volt lavírozni a rengeteg ötlet megvalósítása és időzítése között, főleg, hogy mind Gabriella, mind Zsolt külön-külön megkeresett a saját meglepetés ötletével, amit persze ugyanakkorra akartak időzíteni. Nem kis szervezést igényelt, hogy lebukás nélkül meggyőzzem őket az időzítés megváltoztatásáról.  ;-) meglepi1 meglepi2

De végül ezek is iszonyat jól sikerültek, és le a kalappal a korábban már említett barátok előtt is. Azt hiszem ezekhez a képeknek nem is kell semmit hozzáfűzni…263e11_5e2a6bfa7e88475dbd5e21a7de1341bf

Ezeken kívül volt gyereksarok a GyermekKUCKÓ jóvoltából, de sok más program, üzenőfal és fotósarok is. És persze meglepetés torta a születésnaposnak! :lol:  dekor szüli

És a rossz idő ellenére egy csodálatos benti szertartás is. Esküszöm ezt a boldogságkaput mintha ide találták volna ki. A dekorációért illetve cake bar-ért pedig a menyasszony kreativitásán és kézügyességén kívül a Le Jardin decor és a Marangona a felelős.
cake bar

Mielőtt további képeket mutatnék , engedjétek meg, hogy megosszam veletek, az esküvő utáni levelet, amit tőlük kaptam:

“Eredetileg fiúban gondolkoztunk, mert nem tudtuk, hogy van lány is a szakmában. De a neten szörfözve beléd botlottunk és rögtön felcsillant a szemünk és azonnal tudtuk, hogy rád van szükségünk.  Mai napig él bennem az emlék, amikor felhívtál és egyeztettünk, mert azt éreztem, Te pontosan érted és tudod, hogy mi az ami nekünk kell. Azt éreztem, hogy benne vagy a cipőmben és segíteni akarsz, hogy kényelmesen járjak benne. A többszöri egyeztetések során folyamatosan jött a visszacsatolás, hogy igényességben, kreativitásban és maximalizmusban felülmúlod elvárásainkat.
Egy dolog miatt aggódtunk csak, hogy a kisbaba a pocakodban hogyan fogja tolerálni a mi napunkat ,de nekünk úgy tűnt, hogy sokkal jobban bírtad, mint némelyik vendég.  :-)  Nagy köszönet jár neked a vendégek folyamatos tájékoztatásáért, a gyerekek lefoglalásáért és minden ezen jóval túl menő figyelmedért. A vendégektől csupa pozitív visszajelzés érkezett. Voltak, akit szerint a barátnőm vagy (és kérdezték is, hogy honnan?! ) és mennyire kedves vagy, hogy a kisbabával a pocakodban is segítesz a lebonyolításban.  Külön köszönet, hogy egymásnak szóló meglepetéseinket ügyesen tudtad koordinálni úgy, hogy egyikünk se vegyen észre semmit. Gondolom volt pár pillanat, amikor megizzasztottunk a kéréseinkkel.

Köszönjük, hogy zökkenőmentesen zajlott az esküvőnk, köszönjük, hogy ott voltál és velünk voltál, mindig pont akkor, amikor kellett! Puszilunk!”

közös

Hálás vagyok ezekért a sorokért, és, hogy én lehettem a ceremóniamester ezen a remek esküvőn! Persze a munkámhoz nagy segítséget kaptam profi DJ kollégámtól,  Marcitól, a képeket pedig Földi Tamásnak köszönhetően láthatjátok, és megmutatom a videót is, amint kész lesz, de a köszönet előre is jár érte a Domino studionakvegyeslimbovegyes2

 

facebook megosztás